Munkalehetőségek

Londonba érkező munkavállalót, cégünk segítségével, egy hivatalosan működő angol céggel ismerteti meg, ahol munkaszerződést köt a munkavállaló, e cégek profilja a munka jellegétől függ. ALAPSZINTŰ ANGOL NYELVTUDÁS elengedhetetlenül szükséges, lévén a munkaadó cég, valamint a kollégák csak ezen a nyelven tudnak kommunikálni. Ez főleg a vendéglátó-ipari szaknyelvre vonatkozik. A munkavállaló helytállásától és terhelhetőségétől függ a munkaórák száma, erre cégünk garanciát vállalni nem tud, hisz ez az egyéni teljesítőképességtől függ. A cégnél történő regisztráció, tulajdonképpen a szerződés aláírása a munkaadó céggel, aki innentől adót – és társadalombiztosítást fizet a munkavállaló után, annak keresetéből levonva. Pároknak, barátoknak nincs garancia a közös helyen végzendő munkára. Közös cég alkalmazásában lehetnek, de lehet, hogy más-más hotelban. Ne számítson senki sem arra, hogy ebből a keresetből lesz gazdag, de keresetéből egy keveset félre tud tenni és fedezni tudja az angliai megélhetés költségeit. (szállás, utazás, élelem).
Célunk a kezdeti nehézségek áthidalása, legális munkalehetőség biztosításával, ahol elintézik a munkavállaló számára az összes hivatalos papírt. Közben folyamatosan angolul beszél kollegáival, főnökeivel, s hamar elsajátít egy magabiztos társalgási szintet angol nyelven. A tapasztalat azt mutatja, hogy a munkavállalók 80%-a kb. 6 hónapon belül a saját szakmájában helyezkedik el, a már elintézett papírokkal, stabil nyelvtudással.

Vendéglátás / Takarítás

Vendéglátás:
- felszolgáló
- konyhai kisegítő
- szobaasszony
- szakács

Felszolgáló: Fiúknak / Lányoknak egyaránt
Nyelvtudás: Angol alaptól - középfokig
Fizetés: £5.73 (bruttó)
Munkaidő: Változó
Munkavégzés helyszíne: London 1-2-es zóna / belváros

4-5*-os szállodákban Tapasztalat nem szükséges mivel a jelentkező automatikusan részt vesz egy 2 napos tréningen, amit nem fizetnek. Ez 2x4 órát jelent a gyakorlatban. A munkavállaló először egy interjún vesz részt az iroda vezetőjénél, ahol is angol nyelven kell bemutatnia önmagát. (hány éves, honnan jött, van-e gyakorlata, stb.), majd be kell mutatnia a munkaruhát, amely egy pár fekete alkalmi cipőből, fekete szövetnadrágból, hosszú ujjú fekete és fehér ingből, fekete (sima) mellényből és csokornyakkendőből áll. Lányoknak a nadrág mellé egy fekete térd alá erő szoknya is kötelező. Ezekkel a munkavállalóknak kötelessége biztosítani. (A mellékelt képen látható a standard munkaruházat.



A munkavégzés helyszíne változó, akár naponta is. A munkavállaló az alkalmazó cége által kiadott feladatokat köteles teljesíteni esetenként különböző helyszíneken. Hétvégi, kora reggeli és késő estig tartó munkák is előfordulhatnak. Fizetés a mindenkori bruttó angol minimálbér (jelenleg £5.73) óránként. A fizetési intervallum és mód: hetente, csekken, amíg nincs bankszámlaszám. Az első fizetés a munkakezdés első napjától számított kb. 13. napon történik. Munkavállalással kapcsolatos bővebb információt az Anglia/London fejezetben kaphat.
Ez a munkalehetőség NEM alkalmi munka, ezt évekig lehet csinálni. A későbbiekben, ha valaki a saját szakmájában talál munkát, továbbra is megtarthatja ezt, mellékállásként. A fizetés 20 óráig hetente adómentes, tehát ha valaki csak 20 órát akar dolgozni egy héten és nyelviskolába járni a fennmaradó időben, akkor is megkeresi a £100 fontot (amiből £65 szállás, £13.50 buszbérlet, és a maradék összeg pedig elég az élelemre. Így dolgozhat is, tanulhat is és nem kell az otthon félretett pénzhez nyúlnia. De természetesen ez csak abban az esetben érvényes, ha valaki nem jár szórakozni, bulikba es egy teljesen egyszerű életet alakít ki magának, ahol a cél csakis a nyelvtudás.

Jelentkezés

Konyhai kisegítői: Kizárólag fiúknak
Nyelvtudás: Angol alaptól - középfokig
Fizetés: £5.73 (bruttó)
Munkaidő: Változó
Munkavégzés helyszíne: London 1-2-es zóna / belváros

A munka jellege: 4-5*-os szállodák konyhájában mosogatói munka. Ez a munkalehetőség azoknak ajánlott, akik tényleg minimális szinten beszélnek angolul és nem félnek a mosogatói munkától és felvállalják, hogy kezdetben nap, mint nap mosogatni fognak. A munkavállaló először egy interjún vesz részt az iroda vezetőjénél, ahol is angol nyelven kell bemutatnia önmagát. (hány éves, honnan jött, van-e gyakorlata, stb.), majd be kell mutatnia a munkaruhát, amely egy sötétkék kezes – lábas valamint egy munkavédelmi bakancs. Munkaruha beszerzése a munkavállaló feladata. Ennek hiányában nem tud munkába állni. A munkavégzés helyszíne változó, akár naponta is. A munkavállaló az alkalmazó cége által kiadott feladatokat köteles teljesíteni esetenként különböző helyszíneken. Hétvégi, kora reggeli és késő estig tartó munkák is előfordulhatnak. Fizetés a mindenkori bruttó angol minimálbér (jelenleg £5.73) óránként. A fizetési intervallum és mód: hetente, csekken, amíg nincs bankszámlaszám. Az első fizetés a munkakezdés első napjától számított kb. 13. napon érkezik.

Jelentkezés

Szobaasszony: Kizárólag lányoknak, asszonyoknak
Nyelvtudás: Angol alaptól - középfokig
Fizetés: £5.73 (bruttó)
Munkaidő: Változó
Munkavégzés helyszíne: London 1-2-es zóna / belváros

A munka jellege: 4-5*-os szállodák szobáinak takarítása. Körülbelül 13-14 szoba takarítását kell elvegezni egy műszak alatt. Nagyon kemény és megerőltető munka csak azoknak ajánljuk, akik munkabíró képessége erős és nem ijed meg a kemény munkától. Munkaruhát a cég biztosítja. A munkavállaló először egy interjún vesz részt az iroda vezetőjénél, ahol is angol nyelven kell bemutatnia önmagát. (hány éves, honnan jött, van-e gyakorlata, stb.), a munkavégzés helyszíne változó, akár naponta is. A munkavállaló az alkalmazó cége által kiadott feladatokat köteles teljesíteni esetenként különböző helyszíneken. Hétvégi, kora reggeli és késő estig tartó munkák is előfordulhatnak. Fizetés a mindenkori bruttó angol minimálbér (jelenleg £5.73) óránként. A fizetési intervallum és mód: hetente, csekken, amíg nincs bankszámlaszám. Az első fizetés a munkakezdés első napjától számított kb. 13. napon történik.

Jelentkezés

Ha a jelentkezésre ráklikkel, ott tudja ki- azután feltölteni az application form-ot, valamint önéletrajzát.